2014. november 23., vasárnap

EGY HANGLEMEZBOLT ÉS KÁVÉZÓ TERVEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE / 6





HANGLEMEZBOLT ÉS KÁVÉZÓ / 6







"Mindig a funkcióból kell kiindulni" a lakberendezésben ez egy alapigazság.
Nem tévesztem én ezt szem elől most sem, de úgy érzem most már túl kellene lépnünk ezen. Nem célszerű a végtelenségig azon töprengeni, hogy mit hová és milyen funkcióval helyezzünk el.

Ideje véglegesen meghatározni, milyen stílust kövessünk!

Azt tudjuk, hogy alapanyagként a gyenge minőségű raklapokat fogjuk használni. Ez jól illik, a most divatos szedett-vedett, ócska limlomokból összeállított romkocsma stílushoz. Ez a trend (bár nem gondolná az ember) már több mint 10 éve, menő Magyarországon. 





Fogas Ház Bp.
Az a jó benne, hogy minden véletlenszerűnek látszik, fiatalosan poénos, laza, nemtörődöm. Itt aztán nem kell vigyázgatnia a vendégnek sem magára, sem a környezetére, ha lazulni akar. A tárgyak és anyaguk minősége, nem első osztályú. A hibás, a törött, a kopott a legmegfelelőbb.



Szimpla Kávézó



Ha alaposabban végiggondolom a stílusjegyeket, meg kell állapítsam, ez nem az én világom. Az eddigi munkáim során, - az elmúlt 20 évben -, arra treníroztam magam, hogy részleteiben is jól átgondolt, jól komponált (sokszor klasszikusan elegáns) enteriőröket tervezzek.
Szimpla Kávézó Budapest




Ez ennek merőben az ellenkezője. Szinte erőszakot kellene magam ellen elkövetni, hogy ennek megfeleljek. A feladattól szorongok és örülök neki egyszerre, de szeretem a kihívásokat. Vallom: nem szerencsés egy tervezőt egyetlen stílusba beskatulyázni.
Nos előttem a lehetőség, a legvégén majd elválik, hogyan élek vele.




Szimpla Kávézó Bp.



Ismét eltelik egy-két este az internet böngészésével.

Pesten tucatnál is több romkocsma működik. Ezek régi üres bérházak, gyárak udvarán, fiatal értelmiségiek által létrehozott, posztmodern művelődési otthonként is működő helyek. Milliós látogatószámmal, több száz zenei programmal, évente, filmfesztiválokkal, kiállításokkal, színházzal, jótékonykodó profillal, tehetségsegítéssel stb.

A legjobbakról itt olvashatsz:
http://welovebudapest.com/kavezok.ettermek/budapest.legjobb.romkocsmai

Mostanában is nyílnak meg újabbak ebben a stílusban, mint például a Spíler. Poszt romkocsmaként, vagy romkocsma 2.0 ként aposztrofálják. Érzek is benne egyfajta rendezettséget, jól komponáltságot, a többiektől eltérően. Épp ezért ez, az én lelkemhez közelebb álló. Tele van újításokkal, ötletekkel, street art-os hangulattal, egyszóval nagyon trendi. A mosdója sem hétköznapi. Ajánlom, nézd meg te is, ha arra jársz. (Nem utolsósorban jól is főznek.)



Spíler Bp.


Spíler Bp.

Spíler mosdó


A vidéki nagyvárosokban szintén közkedvelt a romkocsma stílus.
A debreceni RONCS-ot ismerem. Eddig nem ez volt a kedvenc helyem (bár nem is az én korosztályom a célközönsége). 

Elhatározom, beülök egy kávéra. Kíváncsi vagyok, milyen hatást tesz rám? Át akarom érezni a hangulatát, megsejteni vajon miért szeretik annyira, az ilyen helyeket, a fiatalok?



Roncsbár Db.
"A Roncsbár egy multikulturális egyedi atmoszférájú szórakozóhely, egy hangulatos pub, különleges dizájnnal, klubzenével."



Roncsbár Db.


- Végül is a kávé kellemes, a berendezés ötletes, jópofa, tele van gegekkel. Az embert derűs mosolyra fakasztja. Feltolulnak a gyerekkori emlékeim, a gyerekeimnek mondott esti mesék hangulata, némi pszichothrillerrel megspékelve. 

KONKLÚZIÓ: a mai fiatalok nem akarnak szebbnek, elegánsabbnak látszani, mint amilyenek. Poénosnak tartják, kinevetik a múlt esetlenségét. Pimasz magabiztossággal bíznak abban, hogy az ő világuk jobb, mint az elődöké. Itt és most akarják magukat jól érezni és ehhez nincs szükségük elegáns körítésre. Semmi ne juttassa eszükbe, hogy "viselkedni kell". Ha nem akarom végleg ki hagyni az életemből, ez az utolsó pillanat, hogy megtanuljak tőlük lazulni.




Mindenesetre a feladattól teljesen belelkesedünk. Nem csak én, hanem a tulajdonos házaspár is.

És jönnek az ötletek:

Alakítsuk át a teljes földszinti teret kávézóvá!
Azért, hogy ne csak vásárlás közben, mellékesen, lehessen meginni egy kávét. Adjuk meg a módját. Lehessen hosszabb időt eltölteni egy kávé, vagy sütemény, szendvics stb. mellett.
Felmerült már benned, hogy miért írtam eddig a címzésben a hanglemezbolt mellé, azt hogy "és kávézó"? Nos a történetnek ezen a pontonján jelenik meg a kávézó, mint külön egység.


A hanglemez árusítás pedig, teljes mértékben kerüljön le a pincébe!

Ehhez a pincében, kell egy a hanglemezeket árusító pénztárpultot kialakítanom. A földszinti pultos egységet pedig, a kávézó kiszolgáló részévé, kell átváltoztatnom. A helyiség többi részét pedig újragondolni úgy, hogy vendégtérként funkcionáljon asztalokkal, székekkel. (A megrendelő kiselejtezett ülőgarnitúráját is itt kellene elhelyezzem.)

Emlékszel nem ez volt a cél, hanem eredetileg a stílus meghatározásnál tartottunk. De az  ötletelés magával hozta, a funkcióváltást. Ez pedig, ismételt újratervezéssel jár együtt!






Módosított berendezési alaprajz készül.  Csak az a néhány, - a terven lilás színű, lemeztároló rendszer marad meg, az eredeti berendezésből.






És még nincs vége:
 
A megrendelőék már ki is választották, azt az roncs autóbuszt, amit félbe vágva, be lehetne hozni a kávézóba - az "Üvegtigris" hangulatát megidézendő. Ebben rendezhetnénk be a söntést. Elvégre a helyszín, (ezt még eddig nem említettem) vagyis a szóban forgó épület, ahol a kávézó készül, a debreceni buszvégállomás mellett van. Végül is stílusos lesz így.

Közben egyre keresgéljük a jobbnál-jobb inspiráló "hanglemezes és kávés" fotókat:



http://www.pinterest.com/pin/548102217124577499/

http://www.flickr.com/photos/classiccopenhagen/5546986662/

http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/22/1f/69/221f69b33608763d452fa1fe3d63d623.jpg






Folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése