2015. július 7., kedd

VINYL CAFÉ HANGLEMEZBOLT ÉS KÁVÉZÓ TERVEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE / 15







Ez a 15. és egyben utolsó rész, melyben beszámolok a Vinyl Café tervezésének és kivitelezésének történetéről. Aki eddig megtisztelt figyelmével és végig kísérte, ezt a hosszú folyamatot, ízelítőt kaphatott e fáradságos, de izgalmas munka részleteiből, az ötleteléstől a kivitelezésig.

Mivel a tervek szerint nyitás: 2015. július 09-én csütörtökön lesz, amit most bemutatok

ez az elkészült végleges állapot.







Egyben invitállak is, hogy látogass el ide: Debrecen, Külső Vásártér 3.
(A távolsági autóbusz végállomás melletti szerviz úton találod.)




Mutatom a külsejét, hogy könnyen felismerd.



A belsejéről még néhány szót, végezetül.



A földszinti kávézó részben a terveim szerint elkészültek az egyedi gyártású kárpitos ülő alkalmatosságok: bőr sarok ülőgarnitúra, a huzatában is egyedi mintázatú padok, a helyszinre gyártott asztalok. Új szinezést kaptak a konfekció székek.






Neon fényekben pompázik: a zenegép, a falon a logó, a pult előlapján a hangjegyek.








A kiszolgáló részben helyükre kerültek: az öregített felületű fa bútorok, a pult fölötti üveg mögé a kávészemes fotók, a "Coffee"-s feliratok, a kréta táblák a reklám szövegekkel és rajzokkal. Az óriás kávécsészés fotó is eltünteti már a személyzeti bejárat fehér műanyag ajtaját.








Nemrég saját kezűleg festettem a falra, a Pink Floyd lemezborító képet. A gramofont, a hanglemezhajú énekesnőt, és a WC hangjegyeit már hónapokkal ezelőtt. (Bizony régóta tart ez a munka, 2013 januárjában kezdtük.)










Az alagsorban a tárolókban sorakozva várja a sok száz hanglemez a vásárlókat.







A hangszóró formájú pult mögött ott ül a személyzet, rajtra készen.



Ha erre járnál, nézz be ide! A lépcső alatti kuckóban bele hallgathatsz a régmúlt zenéibe.





Utóirat:

A lakberendezésben az a legnehezebb, hogy a szóban forgó épületet hónapokig formálgatom, díszítgetem, szinte a magaménak érzem és amikor készen van és úgy gondolom hogy most már hátra dőlve gyönyörködnék benne, ott kell hagyni, mert a másé.

De egyben a legjobb is ez, mert más pénzén, rengeteg szép tárgy lehet az enyém, igaz csak átmenetileg és rövid ideig.

Talán nem boldogít, hogy itt a vége? 
Dehogynem! Jó volt!
Köszönöm a kivitelező társaknak, a kellemes hangulatú munkát és nem utolsó sorban a tulajdonosnak (és családjának), aki határozottan, nagy tapintattal koordinálta a feladatok elvégzését.

1 megjegyzés:

  1. Elképesztően gyönyörű lett a kávézó, és még azt is felülmúlja Magyarország legnagyobb és legszebb hanglemezboltja!

    VálaszTörlés