2017. február 26., vasárnap

SZÍNHARMÓNIÁK TERVEZÉSE/ KOMPLEMENTER 3.- 5.




A véletlenszerűen  egymás mellé tett színek együttese rendezetlen összevisszaság benyomását kelti. Míg a jól megkomponált színek elemei között felfedezhetünk egyfajta harmóniát, rendet a változatosságban. Ennek a rendnek a törvényszerűségeit tárja fel a színelmélet, színharmóniák címszó alatt. Minél egyszerűbb a rend, annál nyilvánvalóbb a harmónia.

SZÍNHARMÓNIÁK TERVEZÉSE:






1.- 2. A monokróm (egy szín tónusaiból álló) harmóniát és az analóg, vagy csoportos elrendezésűt ( a színkörben 2-3 egymás mellett álló színből állót) az előző bejegyzésben részleteztem.

A sort folytatom: a fenti képen a második ábrával:

3. A kiegészítő (komplementer) színek harmóniája. Ezt a típust „harsogó” színkombinációnak is nevezik.

A színkörben egymással szemben álló színek a komplementer párok.
A piros-zöld, a kék-narancs, a sárga-ibolya párosokra gondolj. 

Ezek a színek a színkörben lehető legtávolabb vannak egymástól, 180 fokra. Egymás pigmentjéből semmi nincs bennük, ezért a legerősebb közöttük az ellentét. (Az analóg harmóniánál tisztáztuk, hogy a színkörben minél közelebb vannak egymáshoz a színek, annál nagyobb közöttük az összhang, lágyabb a harmónia, hiszen az egyikben biztos hogy van a másik színéből.)

Miért hívják "harsogó színkombináció"-nak? Mert egymás mellé kerülve felerősítik a másik izzását, így a leginkább figyelem felkeltők.
Erről bővebben komplementerkontraszt címszó alatt itt írtam:
http://lakbersuli.blogspot.hu/2013/09/szinkontasztok-6-komplementer-kontrszat.html

Ha ennyire ellentétesek miért beszélünk mégis a "kiegészítőszínek harmóniájáról"?

A harmónia alatt ebben az esetben kifejezőerőt értünk. Ezek a színpárok dinamizmust fejeznek ki. Oda kell figyelni rájuk. Ezek mellett a színek mellett nem lehet úgy elmenni, hogy észre ne vegyük őket. Tisztán, tubus szín állapotukban, nagy mennyiségben, a lakberendezésben ritkán szoktuk alkalmazni őket, mert nem célunk a színek ilyen mértékű ütköztetése.  


Azért tudok rá példákat mutatni:

Editorial for Costume Living / BoBedre . styling by Mikkel Kure . photo by Mikkel Hvilshøj:
http://mikkelkure.tumblr.com/post/130685875060/
editorial-for-costume-living-bobedre-styling

silvia puntino photographer:
http://www.puntino.it/2644924/
Matching Colors of Wall Paint, Wallpaper Patterns and Existing Home Furnishings:



Legtöbb embernek ez a színorgia túl sok.

Tompíthatjuk a hatást:

1. ha a páros egyik színét kiválasztjuk vezér színnek. Ennek a tónusárnyalataiból, vagy tört, tompa, derített változataiból sokat használunk, és a párját csak néhány kisebb felületen jelenítjük meg.


Loving the plaid chair and the cool green walls!:
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/
b5/25/b2/b525b285c613e6e778be04bddf6689b3.jpg


jewel tones.:
http://homedesignlover.com/living-
room-designs/blue-living-room-designs/
2. vagy ha választunk hozzájuk egy közömbös járulékos színt (fehér, szürke, beige stb.) és ebben a közömbös közegben használunk keveset a páros intenzívebb árnyalataiból.



A classy way for Jill to have and LSU room... (craft room maybe??):
http://lesapea.tumblr.com/page/85




Tisztázzuk, nehogy azt a következtetést vond le, hogy csak a 12 tagú színkör egymással szemben lévő színei a komplementerek. A 24 , vagy több tagú színkörben is, a szemben álló színek kiegészítő párjai egymásnak.


24 tagú színkör

Ha kíváncsi vagy hogyan tudnál, - a lakberendezésben ma olyan divatos,- tompa színvilágban, komplementer színharmóniát létrehozni, csináld utánam:


A lenti színkörből választottam egy 180 fokot bezáró párost, a lilásvöröset és a sárgászöldet. Kikerestem ezeknek egy-egy szürkés tompa árnyalatát. Készítettem belőlük tónusskálát. Gondoltam, a domináns színem, amiből többet fogok használni az a lilásvöröses lesz, ezért ebből 3 színt választottam, míg a sárgászöldből csak egy mellett döntöttem. Lent láthatod, milyen lett így, az én egyéni színpalettám.


Egyéni színpalettám komplementer színharmóniával




Ha mindezeket, már nagy rutinnal alkalmazod, lépj tovább!

4. A komplementer színek harmóniáját tovább bonyolíthatod, ha teszel hozzájuk egy harmadik színt a színkörből bárhonnan veheted, tetszésed szerint. (ábra, lent középen)



Komplementer harmóniák

Jobb oldalon lent, a dolgozószoba részleten, a színvilág alapvetően a sötét zöldeskék fal és az élénk narancsos-vörös szék között feszülő komplementer kontrasztra épül. Ezt feszültséget még fokozza az íróasztal sötétkék színe, mellyel a hideg-meleg kontraszt is előtérbe lép. Minden arról szól, hogy kihangsúlyozta a szék izzó narancsos-vörösét.



Hasonló komplementer párossal készült a lenti kép is, de az arányok felcserélődtek. A vörösből van nagyobb mennyiség, a zöldeskékből kevés. A harmadik társ színnek pedig belép a feketével sötétített, tört sárga, a díszpárnán. A további színek csak járulékos, közömbös színek a fotón.


Mennyire megváltozik az összhatás, ha ezekből a színekből csak kis mennyiséget alkalmazunk semleges színek között. (lent)


lampadaire arc métallique et fauteuil Oeuf Jacobsen en rouge orangé dans le salon blanc:
http://deavita.fr/decoration/mobilier-
meubles/fauteuil-oeuf-jacobsen-salon/

5. Megosztott komplementer színösszeállítások

Ha több színre vágysz kettőnél, az egymással átellenben álló színek közül az egyiket váltsd ki, a két mellette lévővel. A feszültség ugyanúgy megmarad a színek között. Az ilyen színekkel berendezett enteriőr trükkje is a megfelelő arányok eltalálásában van.










Végezetül néhány képet mutatok, melyeken keresztül eldöntheted, mennyire tetszik neked a komplementer színek harmóniája.



Lampe violet11:
http://bricobistro.com/page/5/

Pantone 2014 Radiant Orchid #ColorOfTheYear #Manteofurnitureobx:
http://pointeshoespunkrockandpurl.com/category/crochet/


LOVE.... gray, purple and yellow:
http://www.bellemaison23.com/2011/
03/10-ways-to-rejuvinate-your-decor-for.

14 Cranberry Drum Shade with Wisteria Floral Inner:
http://www.lauraashley.com/uk/view-all/icat/valighting#esp_pg=12

purple living room:
http://uktv.co.uk/home/gallery/aid/603826/galleryKW/121

purple & grey & pop of yellow:
http://designlike.com/2011/07/24/how-to-choose-
colors-for-a-bedroom/#.UAUSHJThsmM.pinterest
This color combination is so chic!:
http://www.lakbertanoda.hu/milyen_szin_illik_a_sargahoz/
Love the orange  and the Table with tucked in ottomans.... complementary blue and orange - Fieldstone Hill Design:
http://www.fieldstonehilldesign.com/2011/
08/from-my-files-complementary-blue-and.html
Purple and Yellow bedroom colors:
http://www.inspirationspaint.com.au/
inspiration/dulux-bedroom-decadence
Tendenza d'arredo Portobello – La vita in blu | Maisons du Monde:
http://www.maisonsdumonde.com/IT/it/
tendances-deco/portobello/la-vie-en-bleu.htm
colors:
http://fengshui.about.com/od/Feng-Shui-Color-Tips/
ss/Feng-Shui-Color-Tips-Good-Feng-Shui-Home.htm

http://decdesignecasa.blogspot.it:
http://www.terzo-piano.com/work/graniti-fiandre-marble-lab/
Not quite my style, but it's very aesthetically pleasing.:
http://www.littlebluedeer.com/2013/01/grey-lilac.html
An office inspired by the library of Sir John Soane's house in London.:
http://www.elledecor.com/design-
decorate/interiors/all-things-considered-office
Living room- neutral walls with teal or orange accent wall?:
http://www.roomzaar.com/rate-my-space/Living-Rooms/
UPDATE-Small-Space--Big-Ideas/detail.esi?oid=31148258

a vine with birds soo similar I painted in our main level main bath. Painted leopard print on tan wall behind mirror in laundry/pool bathroom. :) fun!:
http://www.thelennoxx.com/browse-by-style/
classic/beige-and-purple-by-eric-schmidt/


Have already lived in a lavender painted room, but do love the bright bedding and the flower branch in a jar.:
http://www.wholeliving.com/photogallery/
green-your-bedroom-space
Painting a bedroom gray is a great way to provide your room with a grounding neutral color to which you can add luscious pops of color.  Yellows, purples, turquoise and hot pink all look stunning against a gray base. #gray #paint #bedroom:
http://www.charlesprogers.com/blogs/archives/6313


Green Velvet Couch:
http://www.papernstitchblog.com/2014/10/30/
interior-obsessions-green-machine/

COLORWAYS    Annie Sloan Chalk Paint layered in greens and reds will create an aged look,  like the finish on this primitive little cabinet. Olive, Versailles, Emperor's Silk, Scandinavian Pink:
http://paintcolorways.blogspot.com/

Folytatni fogom.

forrás: http://www.szinkommunikacio.hu/12_01.htm






Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz a LAKBERSULIM FB oldalának kedvelőihez:
https://www.facebook.com/Lakbersulim 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése